„A magyarországi távközlési iparágat is sújtja a koronavírus-járvány miatti válság, az elmaradó bevételek, extra költségek a veszélyhelyzet elrendelése óta eltelt csaknem két hónapban elérték az 5 milliárd forintot” – mondta Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke online sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.
Nehéz megbecsülni a veszteséget
Hozzátette: a turizmus leállása miatt a roaming-bevételek elmaradtak a várttól, a válság által sújtott területeken pedig sok cég mondta vagy függesztette fel az előfizetését, ahogy a magánszemélyek körében is tapasztalható volt a jelenség. „A vírus gazdasági hatásait nehéz megbecsülni, extra költséget jelentettek a többlet hálózati beruházások, a különböző lakossági, vállalati kedvezmények is” – jegyezte meg.
Kitért arra, hogy március közepétől az egyik legfontosabb feladatuk az ország működése szempontjából kritikus mobil- és vezetékes infrastruktúra megbízható és magas minőségen történő üzemeltetése. Segítették a kormányzati járványügyi analitikát, anonim adatgyűjtéssel. Hálózataikba az utóbbi időben milliárdot meghaladó összeget fektettek be, hogy bírja a hirtelen megnövekedett extrém terhelést. „A hálózat stabilitását szolgáló kapacitásbővítéseket folyamatosan végzik” – mondta. Megjegyezte, hogy az irodaházaikat azonnal lezárták, és a Vodafone több ezer dolgozója napok alatt át tudott állni az otthoni munkavégzésre, beleértve a call centert. A UPC-vel mindeközben zajlott az összeolvadás, amely tavaly nyáron kezdődött, így április elsejével a UPC márkanév hivatalosan megszűnt. Az összeolvadással már majdnem 30 százalékos a piaci részesedése van a Vodafone-nak a magyar telekommunikációs szektorban, több mint 3 millió mobilügyféllel, és közel 2 millió szolgáltatási ponton tudnak vezetékes szolgáltatást nyújtani.
Az üzleteik fokozatos újranyitását jelenleg tervezik, eleinte csökkentett kapacitásokkal. Jelezte, hogy a vírushelyzetben március végén zavartalanul lezárult az 5G frekvenciatender: a cég további frekvenciákat szerzett a következő generációs 5G mobilszolgáltatásai számára az NMHH által lebonyolított frekvencia aukción, 38,65 milliárd forint értékben, az iparág pedig közel 130 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe.
A megszerzett frekvencia 15 évre, 2035-ig szól, de fennáll a további ötéves meghosszabbítás lehetősége is, 2040-ig.